SPLASH – CSOBBANJUNK EGYÜTT!

07-splash-r.jpg

Drága jó feleim az úrban!

Ez a cikk csak bejelentkezett felhasználók számára íródott, vagyis az átlag érdeklõdõ nem is látja… (ezért érdemes bejelentkezni mindig…)
Most azért mozgósítok mindenkit, hogy február 19-ig kiderüljön: Mennyi jelentkezõ lenne egy premier elõtti csobbanásra, vagy épp egy kampány indítón való részvételre??!
Tehát, a helyzet így áll:
Van nekünk egy partner kereskedésünk, aminek 4 kereskedése van a Dunántúlon. Veszprém, Zalaegerszeg, Sopron, Gyõr. Azt nem hiszem, hogy mind-mind külön meg tudnánk tölteni, de mi lenne, ha egy helyszínre szerveznénk egy olyan rendezvényt ahol csak nekünk, WRFC-nek mutatnák be a hivatalos márciusi kampányindítás elõtt a Splash-t????
A lényeg: Az említett kereskedésbe két “újszülött” érkezik. Az egyiket a szalonba állítanák ki, a másikat pedig menetpróbákra tartanák…
Arra gondoltam, hogy Mi (WRFC) lehetnénk azok, akik elveszik a “szüzességét” a kis szplöttynek, vagyis mi próbálhatnánk ki elõször!
Aztán elképzeléseim között egy kollektív teszt szerepel, ahol közösen összedobhatnák egy “elsõ benyomásos” cikket, számtalan fotóval. Az nem is lenne kérdéses, hogy nem kéne megtagadnunk magunkat, vagyis wagonos szemmel néznénk, vizslatnánk az új családtagot…

Kérem tehát, hogy jelen cikk kommentárjaiban jelezzétek, részt tudnátok-e venni egy télvégi, autótapogatós, beleülõs, kipróbálós, fényképezõs, telepakolós találkozón- mondjuk Gyõrben???!!!
Ha kedd (2008. február 19.) reggelig elég jelentkezõ lenne, akkor úgy mehetnék tárgyalni.

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..