wagonrfanclub.hu

KLUBMATRICÁRÓL

Ahogy jeleztem, írok néhány szót az újak (..és újszülöttek ) kedvéért, no meg persze a „renitens” tagoknak, akiknek nincs még Klubmatricájuk. A matrica Szmeagol tagtárs szellemi „know-how”-ja és Cateye admin úr és leendõ kispapa szervezésének és anyagi befektetésének köszönheti létét. Két darabból áll, a képen látható belülrõl a szélvédõre ragasztható példány egyenesen (és szó szerint is) hiánypotló! Ugyanis az volt a közigény, hogy akkora legyen, hogy a két lehajtott napellenzõ közötti részen – a tükör mögött – álljon ellen a

NÕT TÚLÉLÕKÉSZLET ÉS HASZNOSSÁGOK

Finisébe érkezett a NÕT szervezése. A mai napon eljuttattam LB16-nak az okleveleket, illetve felraktam a letöltések közé a „túlélõkészletet”. Aki jön, feltétlenül töltse le a ZIP-be csomagolt fájlokat! S most következzen néhány szó, a „miért is érdemes eljönni?” témakörbõl! A legfontosabb: A „Szent Szövegekben” található információk szerint az jogosult a Törzstagságra, akit személyesen is megismertünk, egy minitali, vagy épp a mostani találkozó alkalmával! Éppen ezért azt kérem a NÕT résztvevõitõl, hogy jelezzék nekem a helyszínen, ha még nem Törzstagok! Másrészt:

 AZ ÁTVERÉS AZ ÉLET MINDEN TERÜLETÉN FOLYTATÓDIK

Avagy honnan tudod, mit veszel? Akkumulátor. De nem autó, hanem ceruza (AA, AAA). Ez a PMR-ek miatt is fontos lehet egyeseknek. De sokan, sok eszköz mûködtetésére használnak ceruza és mikro ceruza aksikat. Történetem a következõ: Csak a kis PMR-hez tartozó aksik töltésére kerestem töltõt, ami tud AA és AAA-t is tölteni. Lehetõleg ne legyen túl drága sem. Vettem egy töltõt (ami tud páratlan számú aksit is tölteni és mindkét típust). Az egyik PMR miatt döntöttem így, mert abban 3 db-ot

NÕT 2006.

Az újak és az újszülöttek kedvéért: NÕT = Nagy Õszi Találkozó Nos, LB16 és Zoli68 összedugták a kobakjukat, egyeztettek és alant olvashatjátok szerkesztett üzenetüket: Az eredeti programhoz képest ( melyet itt olvashattok ) annyi a változás,  A szombati rep.múzeumba 13:00 a kezdés, tehát 1/4 órával korábban indulunk oda! Lendvai Miklós fõtörzs vár bennünket, aki már a napi hírekben szereplõ Fiat II. vhb-s gépet is meg tudja mutatni. 14:00-ra neki következõ csoportja jön, ettõl függetlenül mi tovább is maradhatunk, kivéve az

AKKUÕR

Kedves FANok ! Sokan kötik a rádiójukat – én is … – a fix 12V-ra. A bekapcsolva hagyott rádió bizony képes elhalasztani a másnapi indulást , hacsak… …hacsak nem építünk be a rádió tápjába egy ilyen, vagy hasonló kis áramkört.   A „K” relé egyszerû nagyáramú autós relé, az „R” valmilyen 12V-os bontóérintkezõvel ( vagy váltóérintkezõvel… ) szerelt relé, ez utóbbi kis áramú is lehet. A diódák pl. 1N4007 típusok, a polaritásokra vigyázni nagyon !!! Az ajtóretesz vezetékét meg fogom

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJAI

2006. szeptember 16 – 17. Az ingyenes épületlátogató hétvégén 450 épület és 75 kulturális sétaútvonal várja az érdeklõdõket a határon innen és túl. A rendezvénnyel kapcsolatos további információk a www.oroksegnapok.hu honlapon találhatók, „Helyszínek és programok” menüpont alatt. Üdv Sylvie Beküldte Sylvie

A SZOLGÁLTATÁS ÁRA ÉS TARTALMA…

 A napokban fordult elõ velem, hogy autópályától távol élõ vidéki létemre a fõváros környékére szólított szerény üzleti életem. Mivel az idõ pénz, ezért ha teheti az ember a gyorsabb autópályát választja, még ha az pénzbe is kerül. Sõt, ha lehet az idõn spórolni, még matricavásárlásra sem veszteglünk a sorban egy benzinkút shopjában, ha azt mobilon is kifizethetjük. Praktikus dolog ez, és 4 nap után nem kell azzal veszõdni, hogyan távolítsuk el a matrica naptól rásült maradványait a szélvédõ belsõ felületérõl.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás